Adó 1%

  • Kérjük segítse munkánkat
    adója 1 %-ával.
    Adószámunk: 18509298-2-05
Bemutatkozás
Elnökség
Iroda
Diáksport Bizottságok
Középiskolai Sportbizottság

Partnereink

Bemutatkozás

A  Borsod- Abaúj–Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület  a legnagyobb megyei civil szervezet az ifjúsági- és diáksport területén.

Legfontosabb célunk, hogy minél több gyermeket vonjunk be az aktív sportprogramokba és népszerűsítsük az egészségfejlesztő testmozgás fogalmát.

A  Borsod- Abaúj–Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület állandó kapcsolatban áll majd valamennyi megyei közoktatási intézménnyel, és tagjain keresztül több mint több száz  testnevelő tanárral. Minden évben megrendezzük tehetséggondozó versenyrendszerünket, a Diákolimpia tanulmányi versenyt, amelynek keretében közel 30 000 diák méri össze képességeit. A verseny évtizedek óta kiemelkedő jelentőséggel bír a megyei tehetséggondozás terén.

A diákolimpia versenyrendszerének szervezését a megyében működő 12 Diáksport Bizottság és a Középiskola Bizottság koordinálja. Munkájuk, szakmai elkötelezettségük a záloga a sikeres versenyeknek.

Szerteágazó tevékenységünk mellett továbbra is azt az alapvető célt tartjuk szem előtt, hogy a kötelező iskolai testnevelés óra keretein túl valamennyi gyermek számára megteremtsük a rendszeres sportolás lehetőségét, és a mozgás a mindennapok természetes része legyen. Egyesületünk küldetése, hogy a testnevelés és sport ne kiváltság legyen, hanem az egész életen át tartó aktív életmód részévé, mindenki számára elérhető tevékenységgé váljon.



Írjon nekünk

Elérhetőségeink